Akiknek sikerült

Dezső János - Valóban eldobtam

Egy leszokás hiteles története
- Valami gond van a leletével. Önnek nem adhatom ki. A főorvos legközelebb hétfőn fogadhatja. Jó lesz hétfőn délután? – kérdezte a tolóablak mögül az ápolónő.

Ez péntek délelőtt történt, vagyis három napom volt azon töprengeni, mi a csodát láthattak a kötelező tüdőszűrésen készült kisméretű röntgenfelvételen. Valószínűleg ez volt életem 3 leghosszabb napja. A végrendeletem megírásához ugyan nem fogtam hozzá, de feleségemmel elszürkült arccal üldögéltünk a konyhában, és egyik cigaretta után gyújtottunk rá a másikra. Azt hiszem rekordot döntöttünk a füstölésben, és szombaton, vagy vasárnap éjszaka – már nem tudom, pontosan mikor – az ágyban álmatlanul forgolódva fogadalmat tettem: ha megúszom komolyabb baj nélkül ezt a lidérces históriát, én bizony eldobom, valóban eldobom a cigarettát.

Megúsztam. A főorvos hétfőn új, sokkal jobb minőségű és nagyobb felvételt készíttetett, amelyből kiderült, hogy csupán heveny hörgőgyulladásról van szó – laikusként legalábbis ennyit értettem meg a diagnózisból.
- Nem szeretne leszokni a cigarettáról?
- De szeretnék. Csak nem tudom, képes leszek-e rá. Már többször is próbálkoztam. Nem sikerült.
- Akkor jelentkezzen be Tót Éva doktornőhöz, ő majd segít. Évek óta ezzel foglalkozik, ez a szakterülete...

Megértő, empatikus, de mégis határozott. Szokatlan módon nem személytelen, és nem erőszakos. Nem pusztán rutinból teszi a dolgát, úgy érzem, odafigyel rám. Azt kérdi, komolyan eldöntöttem-e, hogy leszokom, mert nem lesz könnyű menet. Van egy hatékony orvosság, amely segít, de az sem csodaszer. Nélkülem, az én akaraterőm nélkül nem sikerülhet a dolog – magyarázza a doktornő, majd olyat mond, amire igazán nem számítottam. Azt, hogy én mondom meg, mikortól akarom eldobni a cigit, és hogy az orvosság szedése mellett az első napokban még egyszer-egyszer rá is gyújthatok, ha nem megy másképp.

Nem ment másképp. Néhány szálat még elszívtam, de 2009 február elseje óta – ez volt az általam kitűzött időpont – már egyet sem. A doktornő türelme és pszichológiai érzéke, valamint a kék tabletták, amelyeket emlékezetem szerint 2 és fél hónapig szedtem, meghozták az eredményt.

A minap ünnepeltük nemdohányzásunk első évfordulóját. (Bort ittunk, de nem gyújtottunk rá. :-) ) Azért írom ezt többes számban, mert irántam való szolidaritásból a feleségem is leszokott. Körülbelül egy hónappal később, mint én, de Tót doktornő szakértelme végül rajta is segített. Én kb. 30 évig szenvedélyesen szívtam, és nemcsak jómagam, hanem rokonaim és barátaim sem hitték volna, hogy valaha is képes leszek dohány nélkül élni. Korábban többször is próbálkoztam önerőből eldobni a cigarettát, de orvosi segítség nélkül ez sokkal nagyobb szenvedéssel járt, s a rekordom mindössze 4 hónap füstmentesség volt, amely után elég volt egy stresszhelyzet, és máris ott fityegett a szám szegletében az imádott bűzrúdacska.

Nikotinos tapasztalataim feljogosítanak arra, hogy a leszokni vágyóknak bátorításként a következőket elmondjam:

  1. Mint minden dohányos, én is imádtam cigizni – nélküle azonban most már jobban érzem magam. Büszkeséget is érzek, amikor a gyermekeim szemébe nézek, mert azt hiszem, úgy jártam el, ahogy egy felelősségteljes szülőhöz illik.
  2. Hihetetlen, de a reggeli kávé és az esti pohár bor cigaretta nélkül is élvezhető! 2-3 hónap absztinencia után már nem követeli egyik a másikat.
  3. Ritkán ugyan, de most is előfordul, hogy megkívánom a cigarettát. Viszont soha sem annyira, hogy ne tudjak könnyedén lemondani róla. Attól tartok, egyetlen szál is elég volna, hogy elrontsam, amit nem kevés önuralommal elértem.
  4. Tapasztalatom szerint nem működik a "kocabagós leszek" taktika. Az ember akár napokig, sőt hetekig is elvan 3-4-5 szálon, de aztán törvényszerűen visszatornázza magát a 30-40-re.
  5. Mint már említettem – s úgy tudom, a statisztikák is ezt bizonyítják – szakember segítségével, támogatásával sokkal könnyebb leszokni. A család és a barátok, munkahelyi kollégák részéről is sok türelem kell ahhoz, hogy elviseljék az éppen leszokóban levő ember idegességét, izgágaságát.
  6. A vérbeli bagósoknak első időben nemcsak a nikotin, hanem a dohányos attitűd is hiányzik. A megszokott mozdulatok, az egyéniségünk részének hitt gesztusok. Nos, néhány hónap alatt mindez elpárolog, s egyáltalán nem hiányzik. Noha ma már leginkább almát, vagy sárgarépát rágok, és nem fityeg a számból cigaretta, ugyanaz maradtam, aki voltam.

Dezső János újságíró,
a Magyar Rádió szerkesztője

És még valami. Az én családom nemzedékek óta nikotinfüggő. Szenvedélyes dohányos volt mindkét nagyapám, egyik nagyanyám, és apám-anyám is. Nagybátyáim, öcsém, unokatestvéreim. Én vagyok az első, aki ebben a körben "kilépett a füstből". Ha képes voltam rá, akkor Te is képes vagy, aki e sorokat olvasod.